Azt hittem, telik.
Hogy jön, múlik, elsodor.
Hogy sietni kell, lemaradhatok,
hogy van előbb, aztán, késő.
Azt hittem, van időm.
Vagy épp azt, hogy nincs elég.
Aztán valami történt.
Nem kívül – belül.
Nem gyorsan – egyszerre.
És minden megállt.
Rájöttem:
az idő nincs.
Nem azért, mert nincs elég belőle.
Nem azért, mert rosszul kezelem.
Hanem mert egyszerűen nem létezik.
Csak én létezem.
A tudat, a figyelem, a most.
És ebben a mostban
minden megtörténik – idő nélkül.
Néha még elhiszem, hogy haladok.
Hogy még nem tartok ott.
Hogy „majd egyszer”
békébb leszek, tisztább, csendesebb.
De amikor tényleg megállok,
amikor nem akarok semmit,
amikor csak figyelek – már nincs hova menni.
Mert itt van minden.
A pillanat nem egy pont az időben –
hanem minden, ami valaha volt és lehetne.
Az idő érzése akkor jön,
amikor valakiként próbálok élni.
Amikor történetet mesélek magamnak:
honnan jövök, hová tartok,
mi történt velem, mi vár még rám.
De amikor nem vagyok senki,
amikor nem akarok lenni,
csak engedem, hogy legyek,
akkor eltűnik minden távolság.
És akkor eltűnik az idő is.
Nem kell sietnem.
Nem kell várnom.
Nem kell „érnem” valamit.
Mert már most vagyok.
Mert csak most vagyok.
És ebben a mostban
soha nem történik semmi –
de mégis minden itt van.
Egy ideje nem számolom a napokat.
Nem érdekel a dátum.
Nem kérdezem, mennyi idő telt el.
Mert nincs, ami elteljen.
Nincs, ami jöjjön.
Nincs, ami késik.
És ez nem elvesz tőlem valamit.
Hanem visszaad mindent.
Most már tudom:
nem az idő halad –
hanem csak én figyeltem másra.
Most visszanézek.
És minden pontosan ott van,
ahol mindig is volt.
Letta
FlowOrigo – LIFE blog, tizedik csend
📩 Ha fáradt vagy az időtől, és szeretnél megállni – ne várj. Nem kell rá idő. Csak egyetlen pillanat: a most. És te már ott vagy.
0 hozzászólás