(Időtartam: kb. 12–15 perc, ajánlott háttér: halk zene, szélhang, esetleg gong)
Feküdj vagy ülj le kényelmesen.
Nem kell semmit elrendezned már.
Ez a nap megvolt.
Ahogy volt – úgy volt elég.
Figyeld meg, ahogy a tested most milyen.
Nem akar mást – csak megpihenni.
Engedd ezt meg neki.
Figyeld a légzésedet…
Finoman követed – nem irányítod.
Belégzés… kilégzés…
Mintha minden kilégzéssel kiengednél valamit.
Egy történetet. Egy mondatot. Egy gondolatot.
A nap súlyát.
Most képzeld el, hogy a tested alá egy puha mező terül.
Nem az ágy, nem a padló – hanem a tér.
A megtartó, csendes tér.
Ami mindig ott van, akkor is, ha nem figyelsz rá.
Engedd bele magad ebbe a térbe.
Lábujjad… térded… medencéd…
Hasad, mellkasod, vállaid…
Fejed… minden gondolatoddal együtt.
Ez a tér nem követel semmit.
Nem kérdez.
Csak tart.
Most figyeld meg: van-e benned bármi, amit még cipelsz ma estéről?
Egy mondat, amit hallottál? Egy elvárás? Egy „meg kellett volna”?
És ha van – csak engedd, hogy beleolvadjon ebbe a térbe.
Nem kell megoldanod.
Nem kell rendbe tenni.
Csak engedd el.
Most ismételd csendben magadban:
„A mai nap már elvégeztetett. Nem kell többet tennem.
A csend hazavisz.”
Pihenj még ebben a térben…
Érezd, ahogy a tested is megnyugszik…
És minden sejtje emlékezik:
Te nem a nap eseményei vagy.
Te az vagy, aki megtartja őket.
Az a mély, változatlan tér.
Ha elalszol, úgy van jól.
Ha még egy kicsit maradsz, csak figyeld a csendet.